Sokan hiszik, hogy az újév egyet jelent a „tiszta lappal”, a nagy robbanással és a végtelen energiával. Én is így terveztem. Aztán január 1-jén a sors (vagy a szervezetem) közbeszólt, és pihenőre kényszerített. Az elmúlt hetek csendje alatt sokat gondolkodtam azon, miért is történik ez velünk, anyákkal. Miért érezzük úgy, hogy mindent egyszerre, tökéletesen kell megoldanunk?
Visszanézve a decemberemet, ma már látom a mintát. Miközben próbáltam minden fronton helytállni, építeni a Worklifeanyát, ott lenni a családomnak és megfelelni a munkahelyi elvárásoknak, elfelejtettem valamit, amit nektek is mindig tanítok: meghúzni a saját határaimat.
Emlékszem egy konkrét napra december végén. Az irodában ültem, már mindenki az ünnepekre készült, de az asztalomon még tornyosultak a feladatok. Jött a klasszikus kérés: „Ezt még jó lenne ma befejezni, nyugodtan egyél közben a gép előtt.” Ott, abban a pillanatban valami megállított. Rájöttem, hogy ha most nemet mondok a túlórára, akkor valójában igent mondok a családomra és a saját épségemre.
Féltem kimondani, hogy nem? Igen. Tartottam a következményektől? Persze. De abban a pillanatban, ahogy kimondtam, hogy „a munkaidőm végén hazamegyek, mert várnak rám”, mázsás súly esett le a vállamról.
A januári betegségem végül egyfajta kényszerű felismerés volt. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok gép. HR-szakértőként tudom a módszertant, anyaként pedig az empátiát, mégis én is bele tudok futni abba a csapdába, hogy elhiszem: mindent egyedül kell bírnom.
Az elmúlt hetek sok mindenre megtanítottak. Arra, hogy:
- Merjek segítséget kérni, ha elakadok.
- Merjem elengedni a tökéletességet.
- És merjek kiállni a saját időm védelmében.
Kérlek, te ne várd meg, amíg a szervezeted jelez. Ne várd meg, amíg elfogy az erőd. Tisztázd a határaidat már az elején, a visszatérésed első napjaiban! Beszélj a vezetőddel, alakítsd ki a saját kereteidet, és hidd el: a profizmusod nem a gép előtt eltöltött ebédeken múlik, hanem azon, hogy tudatosan és fenntarthatóan vagy jelen a munkádban.
Én most már épülök, és alig várom, hogy a februári workshopon együtt dolgozzunk a ti határaitokon is, mert nem csak túlélni akarjuk a visszatérést, hanem jól megélni azt.
Vigyázzatok magatokra!
